Testvégyülekezeti kapcsolat

 

A testvérgyülekezeti kapcsolat születése a finnországi és a magyarországi egyház között

A magyarországi és a finnországi evangélikus egyház között 90 éve vette kezdetét a teológuscsere. Az első magyar ösztöndíjas, Dedinszky Gyula 1927 szeptemberében kezdte meg egyéves tanulmányait Finnországban. Hasonlóképpen tanult egy évig az első finn teológus, Toivo Laitinen 1929-ben Magyarországon. Ez a teológuscsere volt egyházaink között az együttműködés első formája. Személyes kapcsolatok, barátságok születtek belőle, de ebből alakult ki tíz esztendővel később, 1937-ben a finnugor lelkészkonferenciák hagyománya is.

A testvérgyülekezetek születését nagyban elősegítették a Finnország és Magyarország között létrejött testvérvárosi kapcsolatok. 17 finn és magyar város kötött testvérvárosi szövetséget. A cél egymás megismerése volt, ezért látogatásokat szerveztek Finnországba és Magyarországra. Az utakon részt vettek miskolci és pécsi evangélikusok is, akik megismerkedtek Tampere és Lahti gyülekezeti tagjaival. Majd ennek nyomán született meg a gondolat, hogy hasonló testvérkapcsolatokat lehetne építeni a gyülekezetek között is. Paavo Kortekangas püspök 1978-as magyarországi látogatásakor Káldy püspök hozta szóba a testvérgyülekezeti párok kialakításának ötletét. A kérdés akkor megfontolás tárgya maradt, de amikor Mikko Juva érsek 1980-ban itt járt, ismét előkerült a téma. Előzetes megállapodást kötöttek arról, hogy a kapcsolatok kiépítését hivatalosan Finnország kezdeményezné, és Magyarországról kiválasztanának 5-6 evangélikus gyülekezetet, amelyeknek a lelkésze beszél finnül. Ezen gyülekezetek számára kellene találni Finnországban testvérgyülekezetet. A finn egyház külügyi bizottsága 1980 májusában jóváhagyta a szerződést, majd a következő évben az általános utasításokat.

Káldy püspök 1980 novemberében 16 gyülekezetet nevezett meg, amelyek finnországi testvérgyülekezetet szerettek volna kapni. Az egyház külügyi ügyekért felelős titkára, Jouko Martikainen Martti Voipiónak adta feladatul, hogy gyorsan találjon ezeknek párt Finnországból. Koren Emil esperes segítségével 1981 végére 11 gyülekezetpár alakult ki.

Hamarosan kiderült, hogy a testvérgyülekezeti munka figyelemmel kísérése és a felek informálása speciális szervezetet igényel, ezért 1982-ben megalapították a finn és a magyar egyház testvérgyülekezeti munkacsoportját.

A finnországi munkacsoport tagjai voltak: Martti Voipio elnök, Paavo Kettunen titkár, Jaakko Rantasalo és a helyettese, Heikki Rinkineva. A csoport munkájában Maunu Sinnemäki és Lorenz Grönvik is részt vettek.

A magyarországi egyház külügyi osztálya Koren Emilt jelölte ki arra, hogy tartsa a kapcsolatot a finn munkacsoporttal, és döntsön a magyarországi gyülekezeteket érintő kérdésekben, mindezeket egyezetve a magyar bizottsággal. Amikor Koren Emil megbetegedett, Káldy püspök 1985 nyarán Baranyai Tamást, Kósa Lászlót és az egyház külügyi osztályának titkárát, Szentpétery Pétert jelölte ki, hogy hozzanak létre egy munkacsoportot a magyarországi testvérgyülekezeti munkaág számára. Felépülése után Koren Emil is részt vett még a csoport munkájában. A csoport tevékenysége gyorsan bővült. 1987 végére Finnországban 37, Magyarországon 32 testvérgyülekezet volt. A különbség abból fakad, hogy voltak magyar gyülekezetek, amelyeknek két finn testvérgyülekezete volt. A gyülekezetek levelezés és látogatások formájában tartották egymással a kapcsolatot, de a kisebb ajándékozások révén segítségnyújtás is történt. A gyülekezeti tagok gyakran a saját otthonaikban szállásolták el a vendégeket, így életre szóló baráti kapcsolatok születtek. Erősödött a közös hit.

 

A raumai és rákoskeresztúri gyülekezetek közötti testvérkapcsolat születése

A raumai gyülekezetben az 1970-es évek elején született meg az érdeklődés Magyarország és a Magyarországi Evangélikus Egyház iránt. 1971-ben került sor az első budapesti útra, ebből az ismerkedő látogatásból született meg az együttműködés. A raumai gyülekezet kántora, Erkki Tallila látogatott ekkor a kórussal Magyarországra.

Esa Saurama, a raumai gyülekezet egykori, ma már nyugdíjas igazgatólelkésze így emlékszik vissza a testvérgyülekezeti munka kezdetére: „Már az 1980-as években elkezdődött az együttműködés a raumai gyülekezet kántora, Erkki Tallila és a rákoskeresztúri lelkész, Kósa László között az egyházzene területén. Közös utak jöttek létre az egyházzene kapcsán. A raumai és a rákoskeresztúri gyülekezet együttműködése az 1980-as években kezdődött Erkki Tallila kántor és Kósa László lelkész közös kezdeményezéséből. 1983-ban aztán hivatalos döntés született mind Magyarországon, mind Finnországban a testvérgyülekezeti kapcsolat létesítéséről. A hivatalos magyarországi úton a következők vettek részt Raumából: az igazgatólelkész, Kai Kiilunen esperes, Paavo Heino, az egyháztanács elnöke, Erkki Tallila kántor és Esa Saurama lelkész. Számos hasonló hivatalos magyarországi testvérkapcsolatot létesítettek azokban az években. Nálunk a kapcsolattartás rövidesen évi rendszerességűvé vált, felváltva találkoztunk Magyarországon és Finnországban.

A kapcsolatban erőteljesen jelen voltak mind a hivatalos személyek, mind a gyülekezeti tagok. Támogatták egymást, ahogy annak lennie kell. Az évek során számos meleg baráti kapcsolat született. A találkozások egymástól tanulást és segítséget is jelentettek. A kereszténység és evangélikusság közös volta minden különbözőség ellenére gazdagította mind a finn, mind a magyar gyülekezetet. Remélem, hogy amikor a jövőben az újabb generációkra hárul a felelősség, ők is keresztényként tudnak majd együttműködni. Feladat van elég!” Így mondta el a történetet a testvérgyülekezeti munkában hosszú időn keresztül részt vevő Esa Saurama esperes.

A testvérgyülekezeti munka keretében Rauma két konfirmandustáborát is Rákoskeresztúron tartottuk az 1990-es években. Továbbá Kósa László 1993–1994-ben Raumában szolgált lelkészként, ilyen módon a tapasztalatok cseréje előnyös és konkrét volt mindkét fél számára.

A raumai gyülekezet számos munkatársa és önkéntese vett részt a testvérgyülekezeti munkában. Az évek során mindig adódtak új emberek, akik érdeklődve csatlakoztak, de a gyülekezet vezetése és a laikus tisztségviselők is hasonlóképpen támogatták ezt a munkát.

 

Testvérgyülekezeti kapcsolat a rákoskeresztúri és a noormarkkui gyülekezet között

1976-ban Satakunta megye kántorai Erkki Tallila vezetésével Magyarországra, Budapestre kirándultak. Ezen az úton részt vett Noormarkkuból Heikki Lipasti kántor és Tuulikki Lipasti, Jussi Pelto-Piri igazgatólelkész és Aino Pelto-Piri, Tarmo és Pirkko Tuusa, valamint Harry és Annikki Dahlberg. Koren Emil magyar lelkész felelt az utazókért. Koren jól tudott finnül, és így nagyszerű tolmács volt. Az utazók többek között az ő otthonában is vendégeskedtek.

Az egyik, már korábbról ismert lelkész Magyarországon Kósa László volt. Ő és Jussi Pelto-Piri egyidőben tanultak a Helsinki Egyetemen teológiát. Kósa László is jól beszélt finnül, így azon az úton egyáltalán nem voltak nyelvi nehézségek. Az útról a balatoni kirándulás maradt meg jó emlékként. Erkki Tallila kántor lelkes volt a testvérgyülekezeti ötlettől. Őrizte a gondolatot, és amikor 1983-ban a raumaiak hivatalos szerződést kötöttek a rákoskeresztúri gyülekezettel, Noormarkkuban is elgondolkodtak a dolgon. Főleg Erkki Tallilától jött a biztatás, hogy csatlakozzanak, hiszen annál jobb, minél többen működünk együtt. 1988 októberének elején Kósa László lelkész látogatóban járt Noormarkkuban. Beszámolt a saját gyülekezetéről, és a lelkészek a testvérgyülekezeti szerződés hivatalossá tételéről is beszélgettek. Noormarkkunak nem volt korábban testvérgyülekezete se belföldön, se külföldön. A testvérgyülekezeti kapcsolat Noormarkkunak gazdagodást és új távlatot jelentett.

1988. november 21-én tárgyalta a kérdést az egyháztanács, de a javaslatot mégis továbbküldte a következő gyűlésre, további kérdések tisztázását kérve. A következő egyháztanácsi ülés 1989. február 16-án volt, akkor egyhangúan döntöttek arról, hogy testvérgyülekezeti szerződést kötnek a rákoskeresztúri gyülekezettel. A magyarok 1989. június 25. és július 6. között tették meg első látogatásukat Noormarkkuba.

Az idő nagyobbik részében Raumában voltak, és csak két napot töltöttek Noormarkkuban. A csoport majdnem minden tagja első alkalommal járt Finnországban, vezetőjük Kósa László lelkész volt. Gondosan előkészítették az utat. Télen együtt tanultak finnül a lelkész vezetésével, és bizonyára beszélt nekik Finnországról is.

Noormarkkuban megismerkedtek az Ahlström-kastéllyal és a noormarkkui gyülekezet központjával. A templomból van egy emlékem, amit soha nem felejtek el. Miután az igazgatólelkészünk, Jussi Pelto-Piri bemutatta a templomot, a magyarok felálltak, és elkezdtek fennhangon énekelni egy korált, a számunkra is ismerős Luther-éneket: „Erős vár a mi Istenünk”. Próbáltuk velük énekelni finnül, de sírva nem sikerült. Ők kívülről tudták a szöveget, és mi is tudtuk legalább az első versszakot. Ezzel két rokon nép emlékezett arra, honnan van a végső segítségünk.

A 30 fős vendégcsoportot Noormarkkuban családoknál szállásoltuk el. A mi családunk Füzesi Pált és Zsuzsannát kapta vendégül. Finnországban nyaranta sok tábor van, és úgy adódott, hogy egyedül voltam otthon, a család többi tagja táborokban volt. Nem tudok magyarul, és Pál és Zsuzsanna is csak néhány szót finnül. Rajzokkal kommunikáltunk, kézzel magyarázva, elmutogatva stb. Jól szórakoztunk. Bizony, az összes gyereket és unokát el tudtuk magyarázni. Forgattuk a szótárt, és buzgón próbáltam kiejteni a magyar szavakat. Ha a kiejtésem már megközelítően jó volt, megtapsoltak és megöleltek.

Következő nap folytatták útjukat Tamperébe, ahova az igazgatólelkészünk, Jussi Pelto-Piri is elkísérte őket. Szomorkás volt az indulás a gyülekezeti ház elől. Sok ölelés és köszönetmondás után elindult a busz Tampere felé. Mi ottmaradtunk könnyes szemmel integetve, és remélve, hogy valamikor még látjuk ezeket a barátainkat.

Nem tudtuk még akkor, milyen változások jönnek 1989-ben Európában. A falak elkezdtek omladozni, és szabad szelek kezdtek fújni. És a barátságunk már majdnem 30 éve tart.

 

Emlékek az 1990–2017 közötti évenkénti utakról

Új szelek fújtak a noormarkkui gyülekezetben is 1990-ben. Az igazgatólelkészi tisztséget sokáig betöltő Jussi Pelto-Piri a seinäjoki gyülekezet igazgatólelkésze lett. Lelkészválasztás következett, aminek során Hannes Viertolát választották igazgatólelkésszé. E beosztásban Noormarkku volt az első helye. Itt sok újdonsággal szembesült, többek között a testvérgyülekezeti kapcsolattal. Viertola 1991-ben állt szolgálatba.

1991-ben a magyarok csak egy napot vendégeskedtek Noormarkkuban, egy Lassilában tett kirándulás erejéig.

A családom számára ez gyásszal teli időszak volt. A lányunk 1991. július 31-én hunyt el, úgyhogy nem voltam jelen a magyarok látogatásakor.

Az igazgatólelkész bemutatta a magyar munkaág munkacsoportjának alapítóit: Pirkko Isosaari elnök, Marjatta Alanko titkár és a munkacsoport tagjai: Ritva Mustajärvi, Aimo Viinamäki és Hannes Viertola. Az egyháztanács négy évre nevezte ki a bizottságot, amely az egyháztanács alá rendelve működött.

Ez a csoport felelt a testvérgyülekezeti látogatások szervezéséért, első alkalommal 1993-ban, amikor a rákoskeresztúri gyülekezetből 31 vendégünk érkezett. Először Raumába mentek, ahol Kósa László várta már őket. Ott megnézhették, hogyan ünneplik a finnek a Szentiván-éjt. A noormarkkui látogatás kétnapos volt (június 28–29.), s az elhelyezés családoknál történt. A következő magyar barátaink voltak a vendégeink: Balás Benedek és Ida, Barta Tibor és Zsuzsanna, Bartók János és felesége, Bartók László és Katalin, Benkő Zoltán és Zsuzsanna, Burger Erzsébet, Dorogi Zsuzsanna, Füzesi Pál és Zsuzsanna, Gyarmati Dezső és Éva, Attila (14 éves), Hajmási Dénes, Karminás Ilona, Kósa László és Zsuzsanna, Kovács Zsuzsanna (15 éves), Krémer József és Mária, Léránt István és Krisztina, Mukkné Kovács Csilla, Pápay Imréné Éva és László Péter (10 éves unoka), Szentiványi Andrea, Sziklai Katalin (15 éves).

Az első napon a noormarkkui templommal ismerkedtünk és a többi gyülekezeti helyiséggel, valamint a gyülekezet működésével. Noormarkku történetét a Kahari tájház kiállításán tekintettük át. A településről Risto Peevo polgármester és Kauko Heikkilä önkormányzati szakértő beszélt. A magyar vendégek között sok tanár volt, úgyhogy meglátogattuk Noormarkku éppen felújított és kibővített alsó tagozatát is. Az iskolát Martti Isosaari igazgató mutatta be. Az olvasástanítást nagy érdeklődés kísérte, ezáltal tudtam valamelyest bemutatni, miként is folyik nálunk az oktatás. Az estéket családi körökben töltöttük.

Másnap az Ahlström-birtok parkjába és épületeibe (Pääkonttori, Anttintalo, Villa Mairea, Havulinna) látogattunk. Rauma felé a visszaúton megálltunk Poriban, és megnéztük a Juselius-mauzóleumot, megcsodáltuk Yyteriben a homokos tengerpartot. Megtekintettük Reposaari templomát és a junnilai táborhelyet.

Búcsúzáskor meghívást kaptunk Magyarországra, és reméltük, hogy a raumaiakkal mi is együtt utazhatunk majd.

A magyarok 1993. június 28–29. közötti látogatásakor Noormarkkuban átadták a meghívást a gyülekezetnek a templomuk 50 éves ünnepére 1993. november 14-re. A bizottság tárgyalt a látogatásról, majd Hannes Viertola igazgatólelkész és Annikki Viertola, Marjatta és Timo Alanko, valamint Ritva és Mauno Mustajärvi utaztak el Magyarországra, mindannyian a saját költségükön. A gyülekezet köszöntéseképpen két Aalto-vázát vittek magukkal. A meghívást a noormarkkui egyháztanácsban 1993. november 1-jén tárgyalták. Az egyháztanács jegyzőkönyvbe vette a meghívást. Így gyülekezetünk új igazgatólelkésze és kísérői elmentek köszönteni a rákoskeresztúri gyülekezetet.

Következőnek 1995-ben fogadtuk a magyar vendégeket. A magyarok 1995. június 26. és július 6. között jöttek Raumába, közben július 3–4-én Noormarkkuban jártak. A 29 fős csoportot Kósa László vezette. Vendégeinket Merikarviba vittük megtekinteni Finnország legnagyobb használatban álló fatemplomát. A templomtorony világítótoronyként működik a tengert járók számára. A tengeren várt minket a Tyrni nevű hajó, amin kihajóztunk az ourai szigetvilágba. Szeles időt kaptunk, és erős hullámzás volt. A hajó kapitánya szakértő volt, a szigetek védelmében kormányozta a hajót, nem futottunk ki a nyílt tengerre. Kávéztunk egyet a tengeri út alatt. A magyarok közül voltak, akik kicsit féltek, mert még nem sokkal volt mögöttünk akkoriban a balti-tengeri nagy hajószerencsétlenség, az Estonia komphajó elsüllyedése. De minden jól ment, nem történt baj. Hannes Viertola igazgatólelkészünk meghívta az egész csoportot a nyaralójába. A délután evéssel és kávézással telt. Játszottunk, néhányan úsztak is, mások napoztak, de énekeltünk is. Estére visszatértünk Noormarkkuba. Részt vettünk az esti istentiszteleten, és a noormarkkuiak hazavitték magukhoz a barátokat. A következő nap programjában az Ahlström-birtok és Pori városa szerepeltek, valamint némi vásárolgatás Raumába indulás előtt.

A Raumában tartott gyülekezeti tanácskozáson Mayer Mihály köszönte meg a kedves fogadtatást és vendéglátást, valamint kifejezte reményét, hogy barátságunk még szorosabbá válik. Egyben meghívta a gyülekezeteket Budapestre ’96 nyarára. Ugyanezen a gyűlésen a raumai Paula Korpinen érdeklődött, vajon lehetséges lenne-e ezen az úton a noormarkkui gyülekezet tagjainak is helyet adni, mert nekik nincsenek forrásaik saját utat szervezni. Erre egyhangú pozitív válasz született.

Így kezdtük izgatottan tervezni az első gyülekezeti utunkat Magyarországra a raumaiakkal közösen. A raumai igazgatólelkész, Aulis Kareen meghívta a noormarkkuiakat Raumába, hogy egyeztessük a magyarországi úttal kapcsolatos kérdéseket. Egyben megismerkedtünk a raumai utazókkal is, leginkább a raumai felügyelővel, Päivikki Heinimäkivel. Az elkövetkező évek során sokat működtünk vele együtt.

A magyarországi út 1996. június 7. és 14. között vált valóra. Ígéretünk volt egy egynapos kirándulásra Ausztria fővárosába, Bécsbe is. Noormarkkuból 10-en, Raumából 20-an utaztunk. A csoport vezetője Aulis Karen raumai igazgatólelkész volt. Noormarkkuból a következők voltak a csoport tagjai: Hakanpää Kyllikki és Rantala Mailis, Isosaari Pirkko és Martti, Juuti Anne és Hannu, Tuusa Pirkko és Tarmo, Djakonowsky Helena és Tuomisto Kirsti.

Finnországban a június sokszor hűvös, így volt ez ebben az évben is. De micsoda csodálatos meleg áradt ránk, mikor kiléptünk a budapesti repülőtéren! Ó, micsoda meglepetés fogadott minket a repülőtéren! A rákoskeresztúri gyülekezet egy nagy csoportja fogadott minket virágokkal. Az a sok ölelés és puszi! Sokan már ismerősek voltak számunkra a noormarkkui látogatásokból, többen már éjszakáztak is az otthonainkban. Kósa László ismerős köszöntése:

– Hello, hello! Mitä kuuluu? Tervetuloa! [Helló, helló! Hogy vagytok? Isten hozott benneteket!]

Vidáman mosolyogva ölelt át mindenkit köszöntésképpen.

Vagy a kedves finnbarát Mayer Mihály:

– Bysy, bysy, rakkaat suomalaiset! [Puszi, puszi, drága finnek!]

És természetesen puszi mindkét arcunkra.

Lehet-e ennél melegebben fogadni vendégeket? Mi, kicsit merev finnek gyorstalpaló tanfolyamot kaptunk ölelésből, és meg is tanultunk gyorsan ölelni. Érezhető volt, ahogy minden aggodalom elszállt. Sütött a nap, az emberek mosolyogtak, éreztük, hogy vártak minket, és barátok között voltunk. A szállodánk a budai oldalon fekvő Hotel Mercure Buda volt.

Rögtön első este az Operába vittek minket a Spartacus balettre. Nagyon hatásos volt az előadás, könnyen érthető, mert a gladiátorfelkelés története a legtöbbünknek ismerős volt. Budapesttel a magyarok vezetésével ismerkedtünk meg. Egy napra átmentünk Bécsbe, és az Alpok lábainál a győri gyülekezet táborhelyén, Sopronban éjszakáztunk. Emlékszem a hajnali 4 órás ébresztőre, mikor a kakasok megszólaltak. Bizony, nagyszerű ébresztő volt!

Visszaúton megnéztük Sopront, elmentünk bevásárolni, és megtekintettük az evangélikus templomot is. Az igazgatólelkész fogadott ott minket, és elmondta, hogy nekik a seinäjoki gyülekezet a testvérgyülekezetük, ahol Jussi Pelto-Piri az igazgatólelkész. Ismerős érzés volt.

A vasárnapi istentiszteleten Aulis Karen prédikált, és énekelt a csoportunk.

Mayer Mihály és felesége meghívták estére Pirkko és Tarmo Tuusát és minket az otthonukba. Ott volt Schilt Veronika és Veronika-mama is. Finom volt az étel, kiváló volt Mihály házi bora, közben pedig magyar és finn énekeket énekeltünk.

Tarmo és én tudtunk kicsit angolul, de a magyarok németül tudtak kicsit, és néhány szót finnül. Meglepődtem, mikor a férjem, Martti elkezdett németül beszélni, Pirkko Tuusa hasonlóképpen. Valamikor réges-régen tanultak németül az iskolában. Most olyan körben voltunk, ahol nem kellett félni a nyelvtani hibáktól. Még egy finn is mert beszélni és hibázni! Csak az volt a fontos, hogy megértsük egymást.

Meghívtuk a magyar barátainkat 1997 nyarára Finnországba. Így kezdődött a noormarkkuiak számára is a megszokássá vált gyakorlat: évenkénti váltásban ők Finnországba és mi Magyarországra.

1997 nyarán 28 boldog magyart kaptunk vendégül. A csoport vezetője Kósa László volt. Raumába érkeztek, és onnan június 30. és július 1. között látogattak Noormarkkuba. Az elhelyezés ismét családoknál történt. Ez alkalommal Harjavaltába kirándultunk az Emmil Cedercreutz művészeti múzeumba és a kullaai erdészeti intézetbe. Megtekintettük, hogyan dőlnek ki a fák a finn munkagépek előtt, és miképpen fűrészelik deszkákká őket. Másnap a gyülekezet táborhelyén voltunk Onnenkallióban. Az út Poriba folytatódott, ahol a diakóniai intézettel ismerkedtünk meg, különösen a hadirokkantak betegotthonával. Jártunk a közép-pori templomban, és volt idő egy kis vásárlásra is a városban. Legközelebb Budapesten találkoztunk.

1997 decemberétől Noormarkku új igazgatólelkészt kapott, Jukka Kemppainent. Hannes Viertola nyugdíjba vonult, és Helsinkibe költözött. Raumában is igazgatólelkész-csere volt. A raumai gyülekezet káplánja, Esa Saurama lett az új igazgatólelkész, így a következő, 1998. június 24. és július 1. közötti magyarországi út vezetője is ő volt. Noormarkkuból csak 5 fő utazott, név szerint Helvi Loijas, Seppo és Marja Vihervuori, valamint Martti és Pirkko Isosaari. Összesen 34 fő utazott, és ezúttal nem is fért bele a csoportba minden jelentkező. Meghívtuk Noormarkkuba a raumaiakat megtervezni a közös utunkat.

Június 24-én, szerdán érkeztünk Budapestre, s ez alkalommal a Central Hotelben szálltunk meg. Megtekintettük a várost, este pedig a Nemzeti Színházba mentünk, emlékszem, a Csárdáskirálynőt adták. Jó volt az előadás, és nagyszerű volt a színházépület. Csütörtökön egésznapos kirándulást tettünk Kecskemét–Ópusztaszer–Szeged útvonalon. Megmaradt bennem a magyarok honfoglalását ábrázoló hatalmas panorámakép, Árpád fejedelem szobra, a sokféle épület, amelyek a magyarok életét mutatták be.

Megindító és megállásra késztető eseménnyel szembesültünk szombaton. Elhunyt a mindannyiunk által ismert Schilt Ferenc. Ő volt Veronika-mama házastársa és Veronika édesapja. Ennek ellenére Schilt Veronika meghívott minket a gombai otthonába. A családi ház kapuján fekete gyászzászló lengett, ezen felül az udvarban ott volt a finn és a magyar zászló is. Veronika igazi ünnepet rendezett nekünk, az udvarban rotyogott a gulyásleves. Hatalmas vendéglátás volt, közben pedig ébredési énekeket énekeltünk. A gyász ellenére magyaros vendéglátással és barátsággal fogadtak minket. Vasárnap Esa Saurama prédikált a templomban, délután pedig családok vittek minket sokféle kirándulásra. Mi Füzesi Pállal és Zsuzsannával a Sissi-kastélyt látogattuk meg Gödöllőn. Az osztrák-magyar királyné felújított kastélya csodálatos volt. Hétfőn személyautókkal a Balatonra utaztunk. Szép, napsütéses idő volt. Úsztunk a tóban, meleg volt a víz. Játszottunk a barátainkkal, napoztunk és jól éreztük magunkat. Kedden vásárolgattunk, majd gyülekezeti esten vettünk részt. Szerdán indultunk haza, kicsit szomorúan, de reméltük, hogy a következő nyáron Finnországban ismét látjuk egymást.

1998 őszén meghívást kapott a noormarkkui gyülekezet Rákoskeresztúrra. A templom 55 éves lett, és új fűtési rendszert alakítottak ki benne. Az igazgatólelkészünk, Jukka Kemppainen, Pirkko és Matti Isosaari határoztak úgy, hogy elutaznak találkozni a barátokkal, együtt örülni az új fűtésnek.

Egy novemberi pénteken indultunk, és estére értünk Budapestre. Az Erzsébet Szállóban volt a szállásunk. Szombaton Kósa László 3-kor Tökön keresztelt és 17.45-kor esketett. Úgy döntöttünk, megyünk a lelkésszel. Schilt Veronika unokájának a keresztelője volt ez. Az ünnepség előtt Veronika otthonában találkoztunk, ott megkínált minket harapnivalóval és házi bort ittunk. Novemberben Magyarországon sokszor nedves és hűvös az idő, úgyhogy egy kétrészes fehér gyapjúszoknya volt rajtam. Annak a bornak a kinyitásakor kirepült az üveg dugója, és az üveg tartalma a szoknyámra ömlött. Veronika, ez az ügyes nő a segítségemre sietett. Átcseréltük a ruhámat Veronikáéra, és a blúzom rögtön ment a mosásba. Mai napig nem értem, hogyan jött ki a vörösbor a fehér gyapjúfelsőmből. Másnap a ruhám ismét tökéletes állapotban volt rajtam. Vasárnap volt a hálaadó istentisztelet, amin Jukka Kemppainen prédikált. Ezután ünnepi ebéd és műsor következett. Anja Karkku-Hohti művésznő által tervezett gyertyatartókat vittünk ajándékba.

Hétfőn a Pál Apostol Általános Iskolával ismerkedtünk meg. Ebben az iskolában katolikus, református és evangélikus diákok tanultak. Az iskola evangélikus tanárai, Hagemann Diana és Bergi Mária fogadtak minket, mindkettejüket ismertük már korábbi finnországi látogatásokról. Finn adventi naptárakat vittünk az iskolának. Az volt az elképzelésünk, hogy a diákok majd levelezni fognak noormarkkui diákokkal, ezzel egyben az angolt is gyakorolnák. Ez mégsem sikerült, mert cserélődtek a tanárok, a diákok iskolát váltottak, és talán már a levelezésnek is letűnt az ideje. Elektronikusan sikerülhetett volna.

A magyarok következő látogatása 1999. augusztus 3. és 5. között volt Noormarkkuban. Először Raumában voltak egy hetet, onnan hoztuk el őket. Ezúttal a gyülekezet onnenkalliói táborhelyén szállásoltuk el őket. Három napos volt a látogatás, és a noormarkkuiak vitték el őket a helsinki reptérre. Ezalatt megnéztük többek között Noormarkkuban az Alvar Alto tervezte Villa Maireát. Onnenkallióban volt egy esti ünnepség, amelyen részt vettek az egyháztanács és a képviselőtestület tagjai is. A másik célpontunk Pori városa volt. Kirjuriluoton piknikeztünk. Délután Isosaariéknál gyűltünk össze. Este szaunáztunk és úsztunk a táborhelyen, és reggel elindultunk Helsinkibe, Magyarország felé. 30 magyar vendég volt, közülük 10-en első alkalommal jártak itt. Kósa László volt a csoport vezetője. Ő mindig törekedett rá, hogy legyenek elsőként utazók és fiatalok is a csoportban, így lehet folytatása ennek a kapcsolatnak.

A gyülekezet munkatársai és laikus szolgálattevői körében változások kezdődtek. Noormarkkuban a testvérgyülekezeti bizottság a diakóniai bizottság alá tartozott, nőtt a munkatársak létszáma. A titkár Helvi Loijas diakónus volt, és továbbra is Pirkko Isosaari volt az elnök. 2000-ben és 2002-ben nem voltak noormarkkuiak a csoportos látogatásokon. Kósa László 60. születésnapján Raumából Heinimäkiék, Noormarkkuból Isosaariék vettek részt.

2002-ben az Esa Saurama nyugdíjba vonulása alkalmából szervezett búcsúünnepre Schilt Veronika és Kósa László jöttek el Magyarországról, és akkor Noormarkkuba is ellátogattak a barátaikhoz.

A korábbi évek gyakorlata szerint magyar barátaink itt voltak Raumában és Noormarkkuban 2001-ben és 2003-ban is. 2001-ben Reposaari volt a kirándulás célpontja, és az ottani Sulo A. Savo kertjében töltöttünk el egy nyári napot. A visszautat a Tyrni-hajó fedélzetén tettük meg a Kokemäen folyón. 2003-ban a Tyrni vízibuszon tettünk egy tengeri utat, és megnéztük Peräkari halászhelyet. Szaunáztunk, és néhány bátor vállalkozó úszott is. Sikere volt a hallevesnek.

 

2004 – A noormarkkui gyülekezet megszervezte az első önálló magyarországi látogatását

20 lelkes utas indult tőlünk útnak. Úgy döntöttünk, egy rövid hétvégi látogatást teszünk, péntektől hétfőig. Kora reggel indultunk Helsinkibe, és néhány óra múlva Budapesten voltunk. Közülünk többen első alkalommal jártak Magyarországon. A barátságos fogadtatás meglepetés volt számukra, mély benyomást tett rájuk. A nap budapesti városnézéssel folytatódott, a szállásunk az Erzsébet Szállóban volt. Este a Duna-parton sétáltunk, megcsodáltuk a kivilágított Várhegyet és hegedűszót hallgattunk. Ez szokásunkká vált. Minden alkalommal, mikor Budapestre látogatunk, az első estét a Duna-parton töltjük. Ekkor érezzük, hogy Magyarországon vagyunk. Másnap a Dunakanyar történelmi kisvárosaiba kirándultunk, Esztergomba, Lepencére és Szentendrére. Jártunk egy híres magyar szobrász kiállításán is. A Bánat című szobra különösen megmaradt az emlékezetemben. A fájdalom mély sebeket szántott a szoborba.

Vasárnap részt vettünk az istentiszteleten, és átadtuk a noormarkkuiak üdvözletét. A délutánt családoknál töltöttük. Hétfőn vásárolni mentünk a Vásárcsarnokba, és Noormarkku felé vettük az irányt. Nehéz volt a szívünk, de hálás a barátainkért. Jövő nyáron találkozunk Finnországban.

A noormarkkui igazgatólelkészt, Jukka Kemppainent megválasztották az eurai gyülekezet élére 2005 eleji kezdéssel. Noormarkku új igazgatólelkészévé Kari Penttinent választották. A lelkésziktatás 2005. április 10-én volt. A testvérgyülekezetből Kósa László lelkész vett részt az ünnepünkön. 7-én, csütörtökön érkezett, pénteken tartottunk egy magyar-estet a gyülekezeti házban, ahol Kósa László és Kari Penttinen beszéltek.

2005. június 28. és 30. között érkezett hozzánk magyar csoport 23 résztvevővel Kósa László vezetésével. Ez alkalommal Észak-Satakuntába kirándultunk, Kankaanpääbe, Jämijärvibe és Niinisalo helyőrségébe. Jämibe a műhavas csarnokáért látogattunk el, ahol a sífutásba lehetett belekóstolni, továbbá nordic walkingozni lehetett. A magyarok mind felpróbálták a sílécet és a sícipőt. Igazán csodáltuk a bátorságukat és az előítéletek nélküli kíváncsiságukat az új dolgokra. Voltak fiatalok is a csoportban, akik nekiálltak síelni tanulni. Himes Ádám gyorsan megtanulta még a korcsolyázó stílust is. Jól éreztük magunkat, és ígéretet is kaptunk – várjatok csak, jöttök ti jövő nyáron Magyarországra, mi is kitalálunk nektek valamit… Jó szándékú nevetés kísérte a fenyegetést. Az estét Onnenkallióban töltöttük, szaunázással, úszással, palacsintasütéssel.

A 2006. évi nyári utat a raumaiakkal közösen szerveztük, 11 raumai és 17 noormarkkui részvételével. Kari Penttinen igazgatólelkészünk első alkalommal járt Magyarországon a csoportunkkal. Sok minden történt ezen az úton, ami megragadt az emlékezetemben.

Hajnalban indultunk Noormarkkuból, és Raumán keresztül utaztunk Helsinkibe. Budapesten is reggel volt még, mikor megérkeztünk, mégis barátok üde csapata várt minket a reptéren. Nevetés, ölelések, puszik, csodálatos volt újra találkozni! Az estét a Duna-parton töltöttük. A hegedűsök finn dallamokat is tudtak játszani. Másnap a rákoshegyi templommal ismerkedtünk meg, valamint Ballonyi Margit műtermével. Az este mindannyiunk számára meglepetés volt. Barátaink az új koncertterembe vittek minket. Az épület modern, stílusos és lenyűgöző. Remek volt a koncert. Fantasztikus orgona – és micsoda hegedűvirtuóz! A Herzog-család volt a házigazdánk.

További meglepetések vártak minket szerdán, június 28-án. Salgótarján, Pásztó, Hollókő környékére kirándultunk. Nekünk éppen házassági évfordulónk volt, és a magyar barátaink erről valahogy tudomást szereztek. Hollókő hagyományőrző falu, ami nagyon szépen megmaradt. Fehérre vakolt, fekete tetejű házikók sorakoztak a kövekkel kirakott utcán, aminek a végében kis fehér templom állt. Mindenfelé rendkívüli tisztaságot és otthonosságot tapasztaltunk. A lakosok népviseletben voltak. Léránt István kapta feladatul, hogy meglepetésként közölje velem, a magyarok azt szeretnék, hogy felöltöztethessenek engem ősi magyar viseletbe, és mivel házassági évfordulónk van, menyasszonynak öltöztetnének be. Minden elő volt már készítve. Miért is ne! Sok-sok fehér alsószoknyát adtak rám, fehér fodros blúzt, színes szoknyát, virágos kendőt, fehér harisnyákat és fekete cipőt. A fejemre még egy magas, virágos főkötő is került, amiből hosszú szalagok lógtak. Így készült el a kicsit zavarban lévő menyasszony.

Az ünnep körtánccal kezdődött. Szólt a zene, és a falu férfiai sorra megtáncoltatták a menyasszonyt, aki alaposan elszédült. A vendéglátás hagyományos ételekből állt. A magyarok tudnak ünnepelni és meglepetést szerezni is. Örök emlékű házassági évforduló maradt.

A meglepetések másnap is folytatódtak. Csütörtökön Himesék hívtak minket egy kis kalandra. Himes Ádám, Eszter és Péter szeme sarkában csillogás ült. Eszünkbe juthatott a jämijärvi sílecke. A Budapest alatt húzódó barlangrendszerbe vittek minket. Mindenkit kezeslábasba öltöztettek, sisakot kaptunk a fejünkre és fejlámpát, mivel a barlangban nem volt kiépített világítás. Az egyik barlangból a másikba való átjutás nekem nehézségekkel járt. A lyuk igen szűk volt, és féltem, hogy csípőtájt beszorulok. Velünk volt a raumai fiatal Olli, aki [magyarul visszaadhatatlan] raumai nyelvjárásban bátorított engem: „Hé, nyomd az orrod a földig, és húzd magad a kezeiddel előre! Gyere nyugodtan! Nyugi, átférsz.” Be kell vallanom, Olli nélkül számomra félbe maradt volna a kaland. Nagy megkönnyebbülés volt mindenesetre, mikor véget ért. Az aznapi kalandozásunk dunai hajókázással ért véget az esti fényekben fürdőző városban. Gyönyörű!

A következő napokban kis falvakkal, Ócsával és Zsámbékkal ismerkedtünk, és jártunk a mezőkövesdi gyógyfürdőben is. Vasárnap közös istentiszteleten vettünk részt, ahol Kari Penttinen prédikált. Este Emíliával és Ferenccel sétáltunk Budán, és úgy gondoltuk, a szállodába tartunk. Ismét meglepetés következett. Áldási Pál és Sarolta otthonába kerültünk. Láss csodát, ott volt mindenki a kertben egy hosszú asztal mellett! Csodás kerti partink volt.

Hétfőn még megejtettük az utolsó vásárlásokat, és megkezdődött a hazaút. Máris vártuk a következő nyarat és a találkozást.

2007. június 11. és 20. között jártak Raumában és Noormarkkuban a magyarok. A noormarkkui látogatás alatt jártunk Eurában, Köyliöben, Kokemäkiben és Nakkilában. A szállás az onnenkalliói táborhelyen volt. Így megismerkedtek Satakunta középső vidékével. Dél-Pohjanmaaval is megismerkedhettek, mikor elmentünk Seinäjokiba üdvözölni az ismerős igazgatólelkészt, Jussi Pelto-Pirit. Visszaúton megálltunk Jalasjärviben. A táborban közösen töltöttük az estét a noormarkkuiakkal vetélkedővel, körjáték-tanítással és röplabdázással. Végül szaunáztunk, úsztunk és palacsintát sütöttünk.

A viszontlátogatásra 2008. június 6. és 10. között került sor. 18 noormarkkui vett részt ezen az utazáson, a szállásunk a már ismerős Erzsébet Szállóban volt. A rákoskeresztúri gyülekezetben közben lelkészváltás volt, a hivatalt hosszú ideje betöltő Kósa László nyugdíjba vonult. Ő a finn és magyar egyház közötti kapcsolatokat is ápolta. Jól ismerték őt Finnországban azokban a gyülekezetekben, akiknek magyar testvérgyülekezete volt.

Ezen az úton Kecskeméten és Kerekegyházán jártunk. Megismerkedtünk a magyar pusztával. Láttunk ügyes lovasbemutatókat, és közülünk is kipróbálták néhányan, milyen lóháton. Az új igazgatólelkész, Szeker Éva is eljött, hogy találkozzon velünk. Így akarta kifejezni, hogy folytatódik a testvérgyülekezeti munka, még ha a vezető változik is. A vasárnapi istentiszteleten Helvi Loijas prédikált, és a noormarkkuiak énekeltek. Végül átadtuk a Noormarkkuból hozott üdvözleteket és meghívást Finnországba. Délután családok vittek el minket. Léránt István és Tóth Krisztina gyakran voltak a házigazdáink. Egyszer a budai hegyekben kirándultunk, utaztunk kisvonaton, amit gyermekek irányítottak, és libegőn ereszkedtünk le. Volt, hogy Komáromban jártunk. Ez egy kis történelmi város, amit kettészel az országhatár. Az egyik oldal Magyarországhoz tartozik, a másik oldal Szlovákiához. István és Krisztina sokat meséltek a város történelméről. Kósa László búcsúünnepe 2008. szeptember 14-én volt, és ekkor volt egyúttal Szeker Éva beiktatása is. Noormarkkuból Helvi Loijas és Lasse Lehtonen vettek részt az ünnepen.

A testvérgyülekezeti kapcsolat ekkor már 20 évre tekintett vissza, és úgy döntöttünk, megünnepeljük. Egy híres zenész család, Iakovachse-Pana segítségét kértük. Az ünnep, azaz a koncert a gyülekezeti házban volt 2009. április 26-án este 7-kor. Jegyeket árultunk és meghívókat küldtünk, a bevételt pedig a testvérgyülekezetnek továbbítottuk. Kósa László levélben fejezte ki üdvözletét. Aulis Karilahti és Pirkko Isosaari voltak az est műsorvezetői, Isosaari egyúttal beszélt a testvérgyülekezeti munka történetéről. Titel Iakovache hegedűművész gyönyörűen szólaltatta meg a magyar dallamokat.

2009 nyarán a magyar vendégek között jelen volt mindkét igazgatólelkész, a nyugdíjas és a hivatalban levő is. Noormarkku az év elején csatlakozott a Pori városi gyülekezeti központhoz. Noormarkku innentől kezdve Pori város része, szerintünk a legszebb része.

Megismerkedtünk tehát a pori városházával, a középső-pori templommal és városnézésen voltunk. Másnap Tampere volt a célpont, ott is a Dómtemplom és a Kaleva templom. A riihimäki üvegmúzeumba is benéztünk menet közben. Utolsó nap a helsinki Sziklatemplomban jártunk, a Dómtemplomban, valamint a piacon.

A következő magyarországi utunkra Anssi Joutsenlahti káplánunkkal mentünk. Anssi régi magyarbarát. Ezen az úton nagyszerű koncerten vehettünk részt a Művészetek Palotájában, többek között Bartók Béla, R. Strauss, Mendelssohn és Sibelius műveket hallgathattunk. Jártunk Székesfehérváron, és vasárnap az istentiszteleten Anssi Joutsenlahti prédikált.

2010. sok személyi változást hozott. Sokévi diakónusi szolgálata után Helvi Loijas nyugdíjba vonult. Munkáját Kristiina Johansson folytatta. Átvette a testvérgyülekezeti munkacsoportban is a titkári tisztséget. Helvi Loijas továbbra is részt vesz önkéntesként a kapcsolattartásban. Rákoskeresztúron a hosszú ideje felügyelő Léránt István szintén megvált tisztségétől, és a gyülekezet új vezetőjévé Zászkaliczky Pált választották. Raumában is új igazgatólelkész lett. A testvérgyülekezeti munka mégis folytatódott. Noormarkkuban az érdeklődés, úgy tűnik, csak nőtt Magyarország iránt.

2011-ben a magyarok Zászkaliczky Pál vezetésével jöttek Finnországba. Noormarkkuba a június 20–23. közötti napokra érkeztek. Most új helyen volt a szállás, egész pontosan a reposaari Junniában. Szetlik Tibor tudott finnül, ő tolmácsolt. Az angol és finn keverékével jól megértettük egymást. Pál tetterős csoportvezetőnek bizonyult, aki tartja az időpontokat és a megbeszélteket. Finn részről Tarja Kanervával feleltünk az útért.

Egyik este már aludni tértünk, mikor óvatosan kopogtattak az ajtónkon. Tibor kukucskált be: „Bocsánat, de várunk titeket az esti áhítatra.” A megbeszélés szerint minden este volt áhítat. Az igencsak szégyenkező asszonyságok levonultak a helyszínre.

Első este Noormarkkut néztük meg. Másnap Luviába mentünk, és vitorláztunk a tengeren az Ihana (Csodálatos) nevű történelmi hajón. Este szaunázás volt palacsintasütéssel és kellemes együttléttel.

Utolsó nap Porit tekintettük meg. Reposaariból jár oda busz, és úgy döntöttünk, azzal megyünk. Általában kevés az utas a járaton, és megvan a veszélye, hogy ki is marad egy-egy járat. A sofőr nagyon lelkes volt: „Te jó ég, ez a busz majdnem tele van! Általában csak néhány néni utazik rajta, akik virágot visznek a hozzátartozóik sírjára. Fel is hívom a közlekedési központot, és szólok, nézzék meg, mennyire szükség van erre a járatra!”

Este Tarja és Jorma Kanerva hívtak meg minket a régi családi házukba egy nagy erdő közepébe. A melléképület közvetlen közelében medvenyomokat találtunk. Jorma elbeszélte nekünk a ház történetét, és egyúttal bemutatta a régi finn életet. Reggel Helsinkibe indultunk, onnan Budapest volt az irány.

Egy év múlva ismét találkoztunk. A 2012-es úton új káplánunk, Samu Repo volt velünk és Kristiina Johansson diakónus. Mindketten első alkalommal jártak Magyarországon. Ezen az úton Miskolcra, Lillafüredre, a Hámori-tóhoz és -vízeséshez, valamint a Szent István barlangba kirándultunk. A tavasbarlang megdöbbentő hely volt. A barlangok teteje olyan volt, mint a csillagos ég, és csendes zene szólt. A víz meleg volt. Nagyon csodálatos fürdő. Részt vettünk egy kórusversenyen is – persze nem versenyeztünk. A vendéglátó barátaink, Zászkaliczky Pál és Kati elvittek minket egy nagyon különleges és érdekes templomba, Ráckevére. Patay László művész festette ki az egész templomot, a falakat és a mennyezetet, egészen különleges képekkel emberekről, mennyről, köztük sok angyallal. Isten keze van mindenek felett, sokatmondó templom. Jártunk a művész kiállításán is. Egy későbbi úton jártunk velük Ócsán, megtekintettük a nagy, várszerű református templomot. Minden úton találkoztunk valami újjal. Bizony a korábbról már ismert helyek meg előhozzák az emlékeket.

 

A testvérgyülekezeti munka jelentősége

 A barátság folytatódik. Magyarország ismerőssé vált és a magyarok szinte rokonokká.

Részt veszünk egymás ünnepein. A barátok közül néhányan már az örökkévalóságba költöztek. Az emlékek megőrződnek. A gyerekek felnőttek. Nekünk, akik valaha elkezdtük ezt a munkát, már unokáink és dédunokáink vannak. A templomban imádkozunk a testvérgyülekezetünkért. Imádkozunk a barátainkért, különösen a nehézségek idején. A gyülekezetünkben vannak tagok, akik ez által a munkaág által váltak aktívvá, és így találták meg a helyüket a gyülekezetben.

A testvérgyülekezeti munka látható jele az egyház egységének, és képviseli a népek közötti békét és barátságot is. Sok tanulnivalónk van egymástól.

 

 

Felhasznált források

Matti Voipio, Emil Koren: Sukukansojen uskonyhteys

Ari Ojell: Koonti ystävyysseurakuntatyöstä

Saját jegyzetek

 

fordította Darvas Anikó